Mirkóval az elmúlt napokban a nagyiéknál voltunk. Kicsit más ott az életünk, hiszen a nagymami és a nagypapa szinte ki van éhezve, hogy időnként megkaparintsa az unokát (1. unoka:) ) és érdekes azt látni, mennyire másképp állnak hozzá, mint a saját gyerekeikhez.
Kezdődött ez azzal a számomra furcsa felfedezéssel, hogy az én mindig kőkemény és határozott anyukám kicsit tart az etetéstől, kicsit dilemmázik, hogy mit adjunk a gyerekre és kicsit bizonytalan, hogy jól pelenkázta-e be a lurkót. Még az utolsót értem is, hiszen 30 évvel ezelőtt még nem volt jellemző az eldobható pelenka használata, - szegény minden alkalommal súrolhatta a textilpelusokat. A többin azonban csodálkoztam, és amikor szóba került, el is mondta, bizony, más az unoka. Más a felelősség, és egyébként is, már nem kellett kisbabát gondoznia 25 éve. Értem én, mondtam, de ez is csak olyan, mint a biciklizés, nem? Ha egyszer megtanulta az ember(és az asszony), akkor sose felejti el.
A kérdés nyitott maradt, bár látom, a nagymamának egyre nagyobb a biztonságérzete, amikor Mirkóval van, és lassan megismerik egymást.
A legérdekesebb változások egyébként a kisgyermeknevelés területén a táplálkozás/etetés területén vannak. Az én drága édesanyám, már Mirkó 4 hónapos korában kapacitálta a "háztartási keksz+almapép" kóstoltatását, mire én a hatékony gyermekorvosi és védőnői oktatás eredményeképp idegesen hördültem fel: De abban glutén van?! (A "glutén" kiejtése és hangzása azt vetítette fel, mintha a kénköves pokol legszörnyűbb dolgáról beszélnénk.) A mama megrökönyödve állt, hogy miért is baj ez, hiszen 2 gyereket felnevelt és szemmel láthatólag nem okozott tragédiát a glutén az életünkben, mire hosszas ecsetelésbe kezdtem a glutén-cukor-adalékanyagok-allergia témakörben (büszke lett volna rám a védőnő). A nagymama beletörődött és Mirkó 6 hónaposan kóstolt először háztartási kekszet.
Nem tudom, más hogy van vele, én nagyjából követem a mai trendet a hozzátáplálás területén, szerencsére nem kellett korán kezdenünk, hiszen Mirkó anyatejes baba volt. Néha persze nem tudok ellenállni 1-1 szezonális gyümölcsnek, -ilyen volt a dinnye- ezt hamarabb ette, mint ajánlották, de imádta.
A nagymamánál és nagypapánál töltött idő egyébként nagyon kellemes és Mirkó számára igencsak motiváló. A más környezet rendkívül motiválja őt a felfedezésre, spontán kíváncsiság mérhetetlenül segíti a fejlődését. Imádja, hogy hatalmas füves kert van, és nagyon vicces, ahogy tépi a füvet. Eleinte csak simogatta, és csodálkozva nézett ránk, hogy Ez meg mi a csuda, ami így cirógatja a kezem? Nagyon szereti a medencéjét is, napi program a pancsolás. Mivel már stabilan ül, kicsit más perspektívából látja a világot és most nem igazán lehet már rábírni, hogy fekve pihenjen, inkább végkimerültségig üldögél, és úgy zuhan álomba.
Persze, a nagymama akkor a legboldogabb, ha náluk történik a fejlődésben valami új, de erre se lehet panasz, mert 2 napja szemtanúja volt, ahogy Mirkó felkapaszkodott és felállt a kiságyban. Ezt most - bármennyire korai is - lelkesen gyakorolja az én drága csemetém, hiába mondogatom neki, hogy én karácsonyig csak a mászást gondoltam....
Mirkó ma a nagymamával van, naaaagyon várom már, hogy meséljenek majd, mi történt!
