Mirkó és Manka

 Mirkóval egyre több közösségi programon veszünk részt és ezek kapcsán érdekes dologgal szembesültem a minap: miért hasonlítgatjuk össze a gyerekeinket?

 A válasz adódik: csak. Na de mégis miért? Úgy gondolom mélyen belénk ivódott nevelésről van szó: hiszen amint a kisgyermek közössége kerül, az "okos" felnőttek máris felhívják a figyelmet a különbségekre, igencsak ráerősítve ezekre. 

 A hasonlóság - és sokkal inkább a különbözőség - kutatása tehát már a kora gyermekkortól tanult viselkedésformánk lesz.

Ennek (is) köszönhető, hogy amikor pár anyuka és csemetéik egy programon egymás mellé sodródnak, kezdődik a kérdezősködés: Mennyi idős? Mit tud már? Fejét emeli? Hasra fordul? Ül? Áll? Jár? Mit eszik? Mennyit? Hány foga van? .......

 Eleinte gátlás nélkül válaszolgattam ezekre a kérdésekre, aztán rájöttem, hogy nem létezik jó válasz: ha már tudja Mirkó azt, amit a másik baba, akkor azért, ha meg nem, akkor azért. De akkor mégis, mit kell ilyenkor mondani?

 Azt hiszem megtaláltam a választ: Mindent eszik/csinál amihez kedve van és én úgy látom boldog:)

Mirkóval az elmúlt napokban a nagyiéknál voltunk. Kicsit más ott az életünk, hiszen a nagymami és a nagypapa szinte ki van éhezve, hogy időnként megkaparintsa az unokát (1. unoka:) ) és érdekes azt látni, mennyire másképp állnak hozzá, mint a saját gyerekeikhez.

 Kezdődött ez azzal a számomra furcsa felfedezéssel, hogy az én mindig kőkemény és határozott anyukám kicsit tart az etetéstől, kicsit dilemmázik, hogy mit adjunk a gyerekre és kicsit bizonytalan, hogy jól pelenkázta-e be a lurkót. Még az utolsót értem is, hiszen 30 évvel ezelőtt még nem volt jellemző az eldobható pelenka használata, - szegény minden alkalommal súrolhatta a textilpelusokat. A többin azonban csodálkoztam, és amikor szóba került, el is mondta, bizony, más az unoka. Más a felelősség, és egyébként is, már nem kellett kisbabát gondoznia 25 éve. Értem én, mondtam, de ez is csak olyan, mint a biciklizés, nem? Ha egyszer megtanulta az ember(és az asszony), akkor sose felejti el.

 A kérdés nyitott maradt, bár látom, a nagymamának egyre nagyobb a biztonságérzete, amikor Mirkóval van, és lassan megismerik egymást.

 A legérdekesebb változások egyébként a kisgyermeknevelés területén a táplálkozás/etetés területén vannak. Az én drága édesanyám, már Mirkó 4 hónapos korában kapacitálta a "háztartási keksz+almapép" kóstoltatását, mire én a hatékony gyermekorvosi és védőnői oktatás eredményeképp idegesen hördültem fel: De abban glutén van?! (A "glutén" kiejtése és hangzása azt vetítette fel, mintha a kénköves pokol legszörnyűbb dolgáról beszélnénk.) A mama megrökönyödve állt, hogy miért is baj ez, hiszen 2 gyereket felnevelt és szemmel láthatólag nem okozott tragédiát a glutén az életünkben, mire hosszas ecsetelésbe kezdtem a glutén-cukor-adalékanyagok-allergia témakörben (büszke lett volna rám a védőnő). A nagymama beletörődött és Mirkó 6 hónaposan kóstolt először háztartási kekszet.

 Nem tudom, más hogy van vele, én nagyjából követem a mai trendet a hozzátáplálás területén, szerencsére nem kellett korán kezdenünk, hiszen Mirkó anyatejes baba volt. Néha persze nem tudok ellenállni 1-1 szezonális gyümölcsnek, -ilyen volt a dinnye- ezt hamarabb ette, mint ajánlották, de imádta.

 A nagymamánál és nagypapánál töltött idő egyébként nagyon kellemes és Mirkó számára igencsak motiváló. A más környezet rendkívül motiválja őt a felfedezésre, spontán kíváncsiság mérhetetlenül segíti a fejlődését. Imádja, hogy hatalmas füves kert van, és nagyon vicces, ahogy tépi a füvet. Eleinte csak simogatta, és csodálkozva nézett ránk, hogy Ez meg mi a csuda, ami így cirógatja a kezem? Nagyon szereti a medencéjét is, napi program a pancsolás. Mivel már stabilan ül, kicsit más perspektívából látja a világot és most nem igazán lehet már rábírni, hogy fekve pihenjen, inkább végkimerültségig üldögél, és úgy zuhan álomba.

 Persze, a nagymama akkor a legboldogabb, ha náluk történik a fejlődésben valami új, de erre se lehet panasz, mert 2 napja szemtanúja volt, ahogy Mirkó felkapaszkodott és felállt a kiságyban. Ezt most - bármennyire korai is - lelkesen gyakorolja az én drága csemetém, hiába mondogatom neki, hogy én karácsonyig csak a mászást gondoltam....

 Mirkó ma a nagymamával van, naaaagyon várom már, hogy meséljenek majd, mi történt!

Nem tudom, más anya hogy van ezzel, de én úgy érzem, hiába vagyok 0-24h-ás anyaszolgálatban és lesem csemetém minden mozdulatát, időnként mégis szinte rádöbbenek, miket is tud már a gyerek. Pedig - elvileg még jó is vagyok a gyermek fejlődése c. témában, hiszen ez a szakmám alapja, no de a saját utód mégis más.

 Azon már meg sem lepődök, hogy - bár nem a tankönyvi mozgáspélda szerint - de egy kombinált kúszás-mászás technikával bárhová eljut a lakásban, és mindent megszerez, amit csak szeretne. Azt viszont már csodálkozva figyelem, amikor pillanatok alatt meghódítja a családtagokat és a barátokat; valahogy azonnal tudja, kinek mi a gyengéje: a nagypapának brümmög, mert együtt szoktak autózni, a nagyitól minden új ételt azonnal elfogad, hiszen a nagyi legfőbb öröme, hogy etetheti a kisunokáját. Tündérkeresztanyjával pedig amint találkoznak, egy hullámhosszon vannak: központban a zene, a mondóka és a kacagás.

 Persze, a fiam nem szuperhős, csak egy-egy pillanatban tudatosul bennem, hogy bizony már van humora, és a legnagyobb vicc, amikor anya elejt valamit és az a padlón landol, de vicces volt az is, amikor a 180cm széles ágyon anya minden hajnalban valahogy az ágy szélére került, miközben a 62cm kisfiú keresztben terpeszkedett az ágy közepén. Persze rá tudott még egy lapáttal tenni, ha még egy pisitócsa is díszítette a matracot. (Ennek a "szép"világnak mára vége, Mirkó már egész éjjel a saját ágyában alszik. - és persze már ez is hiányzik.)

 Aztán időnként arra is rácsodálkozom, hogy hűűűű már elmúlt fél éves, és igen! séta közben sok-sok nála kisebb babát tolnak a büszke anyukák és apukák az utcán. Bezzeg, amikor nekem mondták a kollégák, hogy pikk-pakk elmegy az első pár hónap, csak bólogattam, hogy persze, de nem igazán hittem.

 Rácsodálkozom arra is, hogy a mindig munkamániás anyjából hogyan varázsolt egy otthonülő, a neten babaprogramok után kutató, egyfolytában vigyorgó, minden apró probléma fölött átsikló nőt.

 Mirkó egyébként nagyon kiegyensúlyozott, jó természetű kissrác, általában jófej. Amit szeret: dumálni, sikítani, medencében pancsolni, autózni, Mizu-t hallgatni, távirányítót nyalogatni, reklámújságokat széttépni (lekorlátoztam a reklámújságokra, valószínűleg egy Dosztojevszkij kötet is hasonló sorsra jutna), füvet tépni, pucérkodni, kacagni és eeeeennnniiii.

 Rendkívül nyitott fiú, volt már 2 államvizsgán, esküvőn, kozmetikusnál, konferencián, védőnők záróvizsgáján. Utazott már busszal, vonattal, metróval, hajóval, autóval, nyaralt már a Balatonon.

 Időnként ugyan van balhé: leginkább akkor, amikor a hőn áhított tárgyakat elkobzom tőle, mint: vasalózsinór, teknőskaja, pendrive, és persze a szétcsócsált reklámújság.

 Szóval éljük az aktív fél évesek mindennapjait, csak időnként megállok egy-egy pillanatra és rácsodálkozom.

 Kalandjainkat most vidéken folytatjuk, talán még onnan is jelentkezünk.